Hogyan olvasnak a siketek?

 

Az olvasás elsajátítása komoly kihívást jelent a siket és nagyothalló személyek számára, mivel ők nem férnek hozzá a hangzó nyelvhez, melyet az írás kódol. A siket tanulók többsége 4. osztályos vagy az alatti szinten olvas, és a nagyothalló tanulóknál is jelentős lemaradás tapasztalható a szövegértés szintjén (Qi és Mitchell, 2012; Csányi, 2007). Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a siketség leküzdhetetlen akadályt jelentene az olvasás elsajátításának szempontjából. Sőt, a hallássérüléssel járó kihívások ellenére, sok siket és nagyothalló magas szintű olvasási-szövegértési készséggel rendelkezik. Azonban azokról a tényezőkről, amelyek a siket és nagyothalló személyek gyakorlott, folyékony olvasásává válásához szükségesek jelenleg nagyon keveset tudunk.

 

Kutatásunk célja

A Természettudományi Kutatóközpont Agyi Képalkotó Központjában zajló viselkedéses és idegtudományi mérések célja, hogy jobban megértsük az olvasás idegrendszeri hátterét siket és nagyothalló személyeknél.

Jelen vizsgálatunk célja annak meghatározása, hogy milyen tényezők (például szókincs, helyesírás, olvasási tempó, szövegértés) befolyásolják az agyi válaszokat, amikor siket felnőttek olvasnak.

 

Kutatásunk során használt módszerek

  • Kognitív pszichológiai tesztek: intelligencia-, szókincs-, és olvasási tesztek
  • Elektroenkefalográfia (EEG): nem invazív, fájdalommentes eszköz, melyet az agyi aktivitás tanulmányozásához használunk.

 

Az EEG-ről:

Az olvasásban részt vevő agyi folyamatok vizsgálata segít abban, hogy teljesebb képet kapjunk az olvasási folyamatokról. Ennek érdekében használunk EEG-t, ami egy fájdalom-mentes és nem invazív eszköz, és amelyet széles körben használnak az idegtudományban az agyi tevékenységek megfigyelésére. Az EEG segítségével mérhetjük az agyi elektromos tevékenységeket úgy, hogy elektródákkal ellátott sapkát helyezünk a résztvevők fejére, miközben egyszerű feladatokat végeznek, például olvasnak.

 

 

 

A sikeres EEG vizsgálathoz, kérjük, hogy 

  • érkezzen pontosan a megbeszélt időpontban
  • előző este ne fogyasszon alkoholt
  • érkezzen kipihenten
  • ne legyen éhes, szomjas
  • előző este semmiképp se mosson hajat

A vizsgálat menete

  • A vizsgálat 2 részletben, különböző napokon zajlik.
  • Első alkalommal egy sor kognitív pszichológiai tesztet (intelligencia, szókincs, olvasás)  kell elvégezni.  A vizsgálat körülbelül 2 óra hosszúságú.
  • Második alkalommal az EEG vizsgálat következik, mely laboratóriumi (és nem kórházi) körülmények között, teljes egészében számítógépen zajlik. A vizsgálat során a résztvevőknek gombnyomással kell válaszolnia a képernyőn megjelenő betűsorokra. Eközben - egy úszósapkára hasonlító - úgynevezett elektródasapkával mérjük a betűsorok által kiváltott agyi elektromos aktivitást. A vizsgálat körülbelül 3 óra hosszúságú (beleértve az elektródasapka fel és levételét), és semmiféle veszéllyel vagy kellemetlenséggel nem jár.

 

 

Ki jelentkezhet?

Vizsgálathoz olyan siket vagy nagyothalló személyek jelentkezését várjuk, akik:

  • hallásküszöbe nagyobb, mint 60 dB a jobban halló fülön
  • születésük óta siketek/nagyothallók vagy kisgyermekkorban vesztették el hallásukat
  • elmúltak 18 évesek
  • nem rendelkeznek semmilyen pszichés, neurológiai vagy tanulási zavarral (pl. figyelemhiányos hiperaktivitás zavar, depresszió, epilepszia, stb…) 

A kutatásban való részvételért 7000 FT TESCO vásárlási utalvánnyal kompenzáljuk a résztvevők idejét és erőfeszítését.

  

Hogyan lehet jelentkezni a vizsgálatra?

Ha szeretne részt venni a programban, kattintson az alábbi linkre, és töltse ki a jelentkezési űrlapot! Minden velünk megosztott információt bizalmasan kezelünk.

 

A vizsgálat lépéseiről és a részvétel módjáról részletesebb információért kérjük vegye fel a kapcsolatot Varga Verával:

 Email: varga.vera@ttk.hu

 

Hol lesz a vizsgálat?

A központ címe: 1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 2. Az elérhetőségről további információt itt talál.

 

A képen látható a Természettudományi Kutatóközpont, melynek része az Agyi Képalkotó Központunk. A vizsgálatokat ebben az épületben végezzük el.

 

Finanszírozás

Kutatásunkat a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH)  OTKA K-119365 számú pályázata finanszírozza.

 

Publikációk

Varga, Vera, Andrea Perlusz, & Valéria Csépe. 2017. “A Hangzó Nyelv És a Jelnyelv Univerzális És Specifikus Jegyeinek Empirikus Feltárása a Hazai És Nemzetközi Kutatások Tükrében.” In Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXIX., edited by István Kenesei and Zoltán Bánréti, 183–215. Buda: Akadémiai Kiadó.

Varga, Vera & Valéria Csépe. 2018. “A Szóolvasás Modelljei Siketek Vizsgálatából Származó Nemzetközi Adatok Tükrében.” Magyar Pszichológiai Szemle 73 (2): 299–313. https://doi.org/10.1556/0016.2018.005.

Varga, Vera, Dénes Tóth, & Valéria Csépe. 2021. “Lexical Competition Without Phonology: Masked Orthographic Neighbor Priming With Deaf Readers.” Journal of Deaf Studies and Deaf Education, enab040. https://doi.org/10.1093/deafed/enab040.